KRÉDÓ – A Nemzetközi Biogenikus Társaság számára
Összeállította: Romain Rolland és Edmond Bordeaux Székely, Paris, 1928
Én kis kertem...
2011. május 28. 23:37
Írta: sssajt
Egyszerűen nem bírom kivárni, hogy egyszer végre kiszabaduljak a lakótelepről, és legyen egy darab földem. Meg ugye az ősök... Volt köztük paraszt épp elég. :-)
És hogy mit ültettem? 10+1 tő paradicsomot, citromfüvet, mentát, borsikafüvet, zsázsát (magról), kakukkfüvet (szintén magról), foghagymát, és snidlinget.
A kertészetben, ahol ma végre beszereztem a kertészkedés alapföltételét, azaz a földet, vettem 5 tő Zömököt, két tő Vilmát és Görög Gömböt és egy tő Lukulust. (A +1 tő meg a szomszédasszonytól van, ismeretlen fajta). A snidlinget átültettem.
Pontosabban a tavalyi maradékot erőteljesen megtéptem, mert nem tett jót neki, hogy egy hónapja ráfészkelt egy galamb. A fészekbe meg tojást rakott, kotlott rajta, és épp mikor úgy döntöttem, hogy én bizony galád, galád módon ledobom azt a tojást, és ezzel rövid úton kiteszem az ablakomba önkényesen beköltözött galamb-albérlőt - teljesen magától (direkt? véletlenül?) kilökte a tojást a hevenyészett snidling-fészekből. Aztán meg kotlott még két napig a semmit. Szóval ma fölszámoltam az elhagyott fészket, és a kis hagymácskák tisztogatása közben jött az ötlet, hogy előhalásszak pontosan 5 gerezd fokhagymát, eldugjam a snidling mellé, hátha lesz belőle valami.
Ide pedig most csinálok egy összefoglaló táblázatot, mert sajnos nincs most hirtelen semmi jelölésre alkalmas eszközöm, és félek, hogy már reggelre elfelejtem, hogy mi hol lakik. :-)
| H1 | H2 | K1 | K2 | ||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 5 tő Zömök | 2 tő Vilma | 1 tő Lukulus | 2 tő Görög Gömb | citrom fű | zsázsa | borsika fű | menta | kakukk fű | 5 fok hagyma |
Ismeret len Paradi csom | snidling |
Alapjövedelem
2011. május 26. 22:34
Írta: sssajt
Nem, ez se fű, se fa, se virág. A ZöldBolt ma filmklubot tartott a Budai üzletében, én meg jól elmentem, és megnéztem a(z első) filmet.
A film érdekes volt, de... Nos igen, nem éreztem úgy, hogy ez az, ami azonnal megválthatná a világot. Az elgondolás maga tetszik, az iszonyatos (tényleg az :-) ) gazdasági tudásommal képes voltam fölfogni, hogy hogyan volna mindez megvalósítható (egyszerűbben, mint a jelenlegi rendszer) és tetszik az is, hogy ez az ember felszabadítását célozná meg. Maradtak azonban megoldatlan kérdések.
A cél tehát az volna, hogy minden ember élhessen, csak úgy, a maga kedvére, hogy szabadon azt tehesse, amihez kedve van, ne legyen ennek akadálya, hogy az életben maradásáért dolgoznia kell. Az elmélet szerint mindenkinek alanyi jogon járna egy úgynevezett alapjövedelem, ami arra volna elég, hogy mindenki normálisan megéljen. Járna tehát gyerekeknek, felnőtteknek, nyugdíjasoknak is. Nem jelentene ez luxust, de biztos, gondtalan megélhetést igen. (Bár a filmben szereplő - természetesen nettó, erről még később - 1.000 € nálunk bőven több, mint amennyit szerintem egy átlagember itthon keres.)
Nagyon röviden a társadalom az alapjövedelmet a jelenlegi adók átcsoportosításával teremtené meg, nem lenne munkavállalói járulék, nyugdíj adó - vagy a jó ég tudja, épp hogy hívják ezeket, a lényeg, hogy a munkáért kapott bér eleve nettó bér lenne, nem terhelné semmi. Egy adó lenne: forgalmi adó. Mindenki akkor adózna, ha fogyaszt.
És hogy a jelenlegi szociális kedvezményekkel, adójóváírások mi lesz? Egyszerűen csak megszűnnének. A filmben szépen levezették, hogy akinek csak alapjövedelme van, gyakorlatilag nem fizetne adót (még pontosabban negatív adót fizetne :-) ), aki pedig az alapjövedelmén felül keresne, az alapjövedelmen felüli rész után adózna. Tehát tényleg a gazdagok vállalnának így nagyobb részt a társadalmi költségekből.
Fontos, hogy az alapjövedelem alanyi jogon jár, tehát nem kötelezhetnének érte senkit semmire, ezért nem kellene dolgozni. Mindenki szabadon eldönthetné, hogy akar-e dolgozni, mit, hol, mennyiért. Remek lehetőség volna ez! Anyák nyugodtan nevelhetnék a gyerkőceiket, nem volnának kénytelenek visszamenni dolgozni. Azok az asszonyok, akik szívük szerint úgy döntenének, hogy a háztartásuk vezetésével törődnének legszívesebben, akkor ők is megtehetnék ezt. Vagy nyugodtan gyűjthetne az ember gyógyfüveket, főzhetne szappant, pacsmagolhatna kencéket ugye. :-) Akinek meg van kedve - és miért ne volna? - természetesen dolgozhat, amit csak akar, és ezzel plusz jövedelemhez jutna.
Szóval szép, szép... de ki akar majd - tulajdonképpen hobbiból - csatornát tisztítani?!
Itt a film trailere (a magyar felirat a cc-re klikkelve elérhető):
Az egész film - felirat nélkül - pedig itt van.
Mit gondolnátok egy ilyen rendszerről? Működhetne? Lehetne megoldást találni a jelenleg megválaszolatlan problémákra?
Még egy citromádé
egy adag többször föltölthető
látványnak sem utolsó
Nagyon kellemes üdítő, a borsmenta emésztést serkentő és kitűnő szájfertőtlenítő. Ugyanakkor étkezés után legalább egy órát várj az ivással.

#
Himalája kristálysó?
@Dorka múltkori hozzászólása felkeltette a érdeklődésemet a Himalája só iránt. Egészen jó dolgokat olvasni róla, pl. itt. Van esetleg valakinek saját tapasztalata vele? Szívesen venném, ha leírnátok kommentben... Köszönöm előre is! :o)
Citromádé
beválós, egyszerű arcradír
Készülök egy hosszabb bejegyzést is írni az utóbbi hónapok sikereiről és kudarcairól, arról pl. hogy eszek-e napi egy almát, iszom-e a zöld turmixot, vagy megmérgeztem-e már embert virágporral. De most csak gyorsan jelentem, hogy találtam valahol egy nagyon egyszerű, de egyszerűségében is nagyszerű arcradír receptet. Hogy hol, azt nem tudnám megmondani, mert annyifelé böngészek mostanában, de ha rájöttem, belinkelem, mert megérdemli. Az utóbbi időkben a kevés folyadékfogyasztásnak és a túlzott kávéfogyasztásnak köszönhetően mindenféle nemkívánatos jegyek jelentek meg az arcomon. De már kétszer is alkalmaztam az egyszerű és nagyszerű arcradírt és már látszik az eredménye. (Holnaptól meg növelem a folyadékfogyasztást persze. Ilyen esetekben a csalántea szokott nagy hatékonysággal működni nálam...) Szóval a recept:
Jé,
mennyi gyöngyvirág! mondtam az első tavaszon szétnézve a kertünkben. És milyen büdös a levele! Néhány héttel később meglepve nézegettem a fehér virágokat: nem is gyöngyvirág
Medvehagyma, tele van velük a kertem árnyékos, nedves zuga. Éppen ezt kell tudni a termesztéséről: a nedves földet, árnyékos helyet kedveli.
Többek között vérnyomás- és vérzsírcsökkentő, étvágyfokozó, bélfertőtlenítő, hurutoldó
Medvehagymás saláta:
A saláta- és medvehagymaleveleket megmossuk, laskára vágjuk, az uborkát felkockázzuk, a retket vékony szeletekre vagy csíkokra aprítjuk, majd egy nagy tálban összekeverjük. A citromlevet elkeverjük a mézzel, hozzáöntjük a szőlőmagolajat, sózzuk, borsozzuk, ráöntjük a salátára, két fakanállal összeforgatjuk.
Jó étvágyat!
Hát ez meg mi lehet?
Nagyon ritkán száraz a kezem. Igazából csak télen egy-két alkalommal, amikor nagyon, nagyon hideg van. Akkor is leginkább csak a "hónapok"* repednek hirtelen véresre.
Ma délután viszont - pedig nincs is hideg - az egész kézhátam (a tenyerem érdekes módon annyira nem) borzasztó száraz volt, ki is pirosodott, és finoman, szinte leporladt a bőröm a kezemről. Bár szinte sosem szoktam, ma már másodszor kentem be valamilyen, épp kéznél lévő kézkrémmel, de sokat nem lendített a dolgon.
Történt már ilyen valakivel? Mitől lehet ez?
(*A "hónapok" a bütykök, ahol ugye azt szoktuk számolni, hogy melyik hónap hány napos. :-) )
Nagyanyáink bölcsessége – A gőzölés (inhalálás)
A tavaszi, őszi napfordulókkal én is be szoktam fordulni egy-egy náthás, tüsszögős, köhögős hétbe, és olykor éppen a legkézenfekvőbb, -egyszerűbb gyógymódokat felejtem el, például a gőzölést.
Vigyázz a forró gőzzel!
A gyereket ne hagyd felügyelet nélkül!
csak mondom... (7)
csírák (0)
csodakenet (8)
fűszerek (4)
gyógynövények (10)
kata blanka (10)
könyv (1)
mademoiselle (7)
nyavalyák (5)
sssajt (9)
stippistop (9)
szerinted? (2)
tea (4)
házikozmetikum.lap.hu
antalvali.com
Dr. Hauschka bolt
kérdezz-felelek
Lukrécia kencéi
A bükki füvesember
Chiara szappan manufaktúrája
Az én szappanos világom
Kecsketejes háziszappan
Cosmio
SheaNatura Webáruház
Zöldbolt
kétfázisú arctisztító (és sminklemosó) tonik száraz bőrre: Kedves...»»
testvaj alaprecept: Ez...»»
Néhány dolog, amit tudni szerettél volna a csipkebogyóról... és néhány, amit nem.: Én...»»
beválós, egyszerű arcradír: Íme...»»
KRÉDÓ – A Nemzetközi Biogenikus Társaság számára: Ó,...»»
Feljegyzés mosogatáshoz<br> (hogy el ne felejtsem): Én...»»
alapanyagok (1) alapjövedelem (1) alaprecept (2) alma (1) bőrápolás (3) búzacsíraolaj (1) bükki füvesember (1) citrom (2) citromfű (1) citrompakolás (1) csalántea (1) csipkebogyó (1) dezodor (1) diólevél (1) drágakővíz (1) ecet (1) egy éves teázás (3) előadás (1) energiaital (1) eukaliptusz (1) gazdaság (1) gözölés (1) gyógynövények (1) gyümölcs (1) gyümölcsturmix (1) haj (2) hajápolás (4) háztartás (2) henna (1) hintőpor (1) hogymikvannak (2) hűsítő (1) illóolaj (2) inhalálás (1) január (2) kakukkfű (2) kamilla (1) kata blanka (2) kávéhelyett (1) kiskert (1) körömvirág (2) láz (1) lázcsillapítás (1) lenolaj (2) levendula (3) mademoiselle (5) medvehagyma (1) meghűlés (1) menta (1) méz (1) mosogatás (2) mosószóda (2) nagyanyabölcsesség (1) nátha (1) nem fito (1) olivaolaj (1) orbáncfű (2) pénzpénzpénz (1) reggeli (1) rozmaring (1) sárgarépa (2) sheavaj (2) sssajt (2) stippistop (8) száraz kéz (1) szegfűszeg (1) tapasztalatok (5) teafa (2) testlélek (2) testvaj (1) tisztítószer (1) víz (1) zöldlé (1) zöldség (1)
2011. május
2011. április
2011. március
2011. február
2011. január
többi »